Most nevetnem kellene, hiszen sínen van az élete.....lesz új családja.....boldogan élhet, ki tudja meddig....És én segítettem neki ebben, hogy 4,5 hétig szerettem, gondoztam....
Ez így igaz, mégis, a bánatom hatalmas...Nagyon-nagyon megszerettem ezt a kis vizslát. Annyira bújós volt, annyira édes volt, szeretetre vágyott és rengeteg szeretetet adott. Egy csodálatos kis élőlény...És elment ....Soha többé nem fogom látni :-(
Rengeteg puszikát adott nap mint nap, a kezemet harapdálta, de finoman, merő szeretetből :-) És Zeuszt csókolgatta állandóan.....Zeusz pedig türelmesen viselte a kis hebrencs lányka dolgait :-)
Tegnap be kellett vinnem a városba, egy találkozó helyre. 4 vizsla utazott a Vizslamentőktől, de mentek más kutyák is. Jana érezhetett valamit. Szomorú volt és haragudott rám.....Hiába guggoltam le hozzá, nem adott puszit.....a szemében mérhetetlen nagy szomorúság volt.....nem harapdálta a kezemet tovább....Keservesen teltek a percek....
Megérkeztek a Németek, megkezdődött a beszállás.....Evelin elintézte nekem, hogy mi legyünk az utolsók.....így a legvégső időig együtt lehettünk.....Jana nézte, ahogy teszik be a kutyákat a ketrecekbe egymás után.....és akkor már megértette.....egészen biztos vagyok benne...:-( És nem akart haraggal elmenni, nem akarta, hogy még jobban szenvedjek, hiszen látta, hogy potyognak a könnyeim :-(
Hanyatt feküdt, ahogy szokott, hogy simogassam a pociját.....majd pedig......és most nagyon figyeljetek! Ahogy guggoltam mellette, a lábamra fektette a szomorú buksiját......és percekig így maradtunk....Mintha azt mondta volna, ne sírj mami!!! Soha-soha nem fogom elfelejteni ezeket a perceket....:-(
Aztán menni kellett....Én tettem be a ketrecbe....Nem értette, miért?? Miért, miért, miért????? Hiszen ő annyira jó volt, és annyira szeretett minket.....és megint mennie kell.....már hányadszor.....
Kértem, ne haragudjon rám!! Mindig nagyon fogom szeretni, és soha nem felejtem el....Csak remélni tudom, hogy ő viszont elfelejt engem .... És boldog lesz az új családjában....
A hátsó ajtónál volt a ketrece. Az utolsó pillanatig láttam a kicsi fejét, ahogy néz rám....Azt hittem, bele pusztulok ....:-((
Ma éjjel éreztem, ahogy feláll mellém, és megnyalja az arcomat.....éreztem a szagát..... Reggel kaptam értesítést, hogy megérkeztek. De azóta sajnos semmi hír, se fotó, se e-mail az új családtól. Csak remélni tudom, hogy hamar beilleszkedik.
Látom, ez lesz. Minden vizslácska elengedésébe egy kicsit belehalok....:-( De nem hagyom abba, mondjon bárki bármit....Folytatom, mert segítségre van szükség, és segítenem kell.
Ez egy sírós bejegyzés, sorry! :-(((
 |
| Az utolsó közös utunk :-( |
 |
| Utazás |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése