Az én történetem....

Miért lettem ideiglenes gazdi? Ez az én történetem.

Számomra sokkal inkább az a kérdés, hogy miért most és miért itt? Vajon milyen erők munkálkodtak az Univerzumban, amelyek hatására az egyébként „kerek” életem, az alkotó munkám, a 4 gyerekem mellett egy reggel úgy ébredtem, hogy tudtam, ezt kell tennem….

Vajon milyen események terelték az életemet abba az irányba, hogy felülkerekedjek saját önzőségemen, és ne fordítsam el a fejem azzal az „ál” indokkal, hogy én ezt lelkileg nem tudom felvállalni.

Talán az a hatalmas fájdalom, amit öreg kutyáim elvesztése okozott az elmúlt hónapokban, vagy egy barátnőm állatmentő tevékenysége, amit évek óta csodálattal figyelek? Vagy egy váratlan találkozás, egy álom, egy elejtett szó, egy pillantás…? Vagy az a szomorúság, amit megláttam az új kutyusom szemében, aki szintén mentett?

Talán nem is számít. A lényeg az, hogy megtettem az első lépést.

Két napja ideiglenes gazdi vagyok, megérkezett hozzánk az első ideiglenesem, Mandula, a Német vizsla leányzó.

Ideiglenesen otthont adunk neki, ideiglenesen etetjük, ideiglenesen játszunk vele a kertben, ideiglenesen simizzük, ideiglenesen sétáltatjuk, ideiglenesen tanítjuk a szabályokra……és szándékosan nem írom, hogy ideiglenesen szeretjük, mert a szeretet az nem lehet ideiglenes…..az örök.

Mindent úgy teszünk vele, mint Zeusszal, a saját kutyusunkkal, csak  azzal a tudattal, hogy Mandula csak ideiglenesen él velünk, amíg nem találnak neki szerető, gondoskodó gazdit.

Ő pedig ideiglenesen követ mindenhová, mint egy árnyék ( de jó nekem!), ideiglenesen gödröt ás a kertben (majd betömöm), ideiglenesen kibontja a szemetet és kinyalogatja a tejfölös poharat ( kötöttem volna össze rendesen), ideiglenesen felborítja a virágcserepet ( rossz helyen volt), ideiglenesen lenyalogatja a mosogatógépbe bepakolt tányérokról az ételmaradékot (csuktam volna be az ajtót), ideiglenesen az étkező közepére pisil (biztosan nem vettem észre, amikor szólt, hogy szeretne kimenni), ideiglenesen nem hagy aludni éjjel……és amikor már az álmosságtól félájultan megadom magam és lecuccolok a nappali kanapéra,hogy végre megnyugodjon, nos akkor ő hálából óránként megnyalogatja az arcomat…  Persze, csak ideiglenesen

Én pedig ideiglenesen  elgondolkodom azon, hogy biztosan kellett ez nekem?

De ez már nem is kérdés, amint rám néz meleg, mandula vágású szemeivel…..és azt mondja: szeretlek!

Nem tudom, milyen élete volt korábban. Talán nem is szeretném tudni. De úgy érzem, tehetek azért, hogy szép legyen a további. Még akkor is, ha én csak  „ideiglenes” vagyok.

És ez csak az érem egyik oldala. A másik az, amit az ember kap a kutyustól. Az a mérhetetlen nagy hála egy tál ételért, egy simizésért, a puha fekhelyért, a szeretetért…..

A gyerekeim csillogó szeme, akik talán már most megértik, hogy az állatokat is tisztelni kell, gondoskodni kell róluk, felelősséggel tartozunk értük, és nem sok jobb dolog van a világon az önzetlen segítségnél.

Miért lettem ideiglenes gazdi?

Elég nagy a szívem…….kitártam!

-Andi-