Mi kell a boldogsághoz?

Nem sok minden :-) A mai napomat bearanyozta egy fotó :-) Pántlikáról.
Annyira de annyira boldog vagyok :-) Köszönöm!

Virággal az élet

Virág a hétvégén kertészkedett :-) Segített Lillának elültetni a tulipán hagymákat :-) Persze, Zeusszal együtt :-)

Az első napokban kereste Pántlikát :-( Nem egyszer leszaladt....és nem értette, hogy hová lett, hiszen eddig ott találta a földszinten. Pántlika ugyanis nem járt fel az emeletre, csak néha "bandázni", ő alapvetően a helyén aludt :-)

Azt hiszem, megnyugodott a kicsike. Nagyokat játszik, szépen alszik, egyre jobban eszik. Ééééés, ilyen vizslám még nem volt: kinyitja az ajtót....kívül-belül :-) Kár, hogy bezárni nem tudja maga után.

Nagyon szeret sétálni. Póráz nélkül szaladgálhat erdőn-mezőn, mert szótfogad, nem megy el. Tüneményes kutyus, nem értem, hogy történhetett ez. ( mármint az elvesztése), és ha már megtörtént, miért nem keresik égen-földön :-( Lassan letelik a két hét és gazdi kereső lesz. Boldog lehet, aki megnyeri :-)

Nos, így telnek a napjaink.

Pántlika

Sajnos, semmi hírem nincs Pántlikáról :-(
Vasárnap délelőtt kaptam egy telefont, hogy megérkeztek. És persze ez nagyon jó és megnyugtató, de azóta semmi....:-( Na ezt nagyon utálom.

Elutazott

Pántlika elutazott. Most szomorú vagyok. A búcsúzkodás mindig fájdalmas és megvisel. Holnap, ha híreket kapok, hogy megérkezett és minden rendben van, sokkal jobb lesz. Ha pedig kapok róla fotókat is új családjától....nos, az lesz az igazi boldogság.

Nem tudom elégszer leírni, mennyire fontos neki a szeretet, a testi közelség. Ezek a képek ma készültek. Búcsúzik.

Nagyon szereti, ha simogatják a pociját :-) Ez a gyönyörű poci Tomika odaadó ápolásának köszönhető, mert a műtét után nagyon csúnya lett a sok vörös allergiás kiütéstől. Tomika naponta többször bekente aloe-vera-val :-) Köszönöm, kisfiam!
 

Délután 4-kor indultam el vele otthonról. A család búcsúzott....a kutyusok is. Ezt nem részletezem :-(
Az autóban jól viselkedett, ahogy szokott. A városban végig ült és nézelődött. Nem tudom, sejtette-e, hogy most látja utoljára Budapest utcáit. Az autópályán lefeküdt. Szomorú volt. Csak ketten voltunk, a többiek sehol :-(
Sokat kellett várnunk, mert voltak, akik késtek. Már megint. A kutyusokat folyamatosan pakolták be a ketrecekbe. Evelin elintézte megint, hogy ő csak az utolsó pillanatban szálljon be. Addig együtt lehettünk. Összebújva, puszilgatva egymást.Azt a kis szürke atkás orrocskáját :-) Két lábával átölelte a lábamat, úgy könyörgött, hogy ne engedjem :-(

Közben történt egy kis baleset is. Elvittem kicsit sétálni, és visszafelé ráléptem az egyik lábára :-( Olyan rosszul, hogy a körme mellett el kezdett vérezni :-( Na, több sem kellett nekem, még ez is :-(

De hála égnek, elállt és nem volt komoly. Aztán, menni kellett. Be a sarokba, a sötét, belső zárt boxba. Emiatt is elkeseredtem. Ma minden bajom volt, úgy látszik. Ott már nem tudtam búcsúzkodni tőle. Egy óvatlan pillanatban azért beléptem az autóba és a résen bedugtam az ujjamat hozzá...
Ő pedig megnyalogatta....Utoljára :-(

Hát, ennyi. Evelin és Laci, köszönöm a gyámolítást!! Itthon várt rám Virág és Zeusz. Most gyorsan lefekszem aludni, és arra gondolok, hogy drága kicsim is elalszik az autóban, és hipp-hopp megérkezik egy szép  jövőbe.

Nagyon boldog gazdis életet kívánunk neked Pántlika, és soha nem fogunk elfelejteni!
Ilyen kedves, szeretetteljes kutyuska csakis a legjobbat érdemli! Az Angyalok vigyázzanak rád!

Te hiszel az Angyalokban?

Ma délután a Pici téren. Búcsú séta Pántlikával.....
Most töltöttem le a fotókat.....és nem találok szavakat.....

Díszmadarak

Egyik reggel elvittem a fiúkat a suliba, majd beszaladtam a közértbe. Cirka egy óra alatt megjártam az egészet. Amikor hazaértem, döbbenten láttam, hogy a kutyák az udvaron szaladgálnak......a bejárati ajtó nyitva....Nem estem pánikba, mert a család fele otthon volt, gondoltam, valaki kiengedte őket. Én kis naiv :-) Ugyanis senki nem engedte ki őket.....Mivel ez eddig nem volt szokás nálunk, csakis Virág lehetett az, aki kinyitotta az ajtót, és szabadon engedte a bandát :-)
Később be is igazolódott a sejtésem :-)

De nem erről akartam írni, hanem arról a sokkról, amit akkor kaptam, amikor beléptem az ajtón :-( Ez a látvány fogadott:

És ez folytatódott jobbra, az étkezőben.....csak nem tudtam lefotózni :-(
Döbbenten álltam és néztem......majd amikor felocsúdtam...ordítottam....:-)

Amikor eljutott a tudatomig, hogy ez az "egyszervoltágymaúszógumi".....maradványa, kicsit megnyugodtam. Aztán körbe néztem a házban, hogy van-e még egyéb kár :-)
De hála égnek nem volt. A csajok csak úgy lapultak.....ellenben Zeusz az ágyában "szundikált", és szemmel láthatóan semmiről sem tudott :-)
Na ja, csakhogy akkor feltűnt, hogy a vadiúj fekete kutyatakaró hiányzik a képből :-) Ami azért 70x100 cm-es, szóval nem tűnhet el olyan egyszerűen. Már-már kezdtem pánikba esni....hogy az ufók vitték el, mert ugye anyag nem vész el......de akkor hová alakult át...? :-) Na, ekkor lettem figyelmes drága Zeuszom ártatlan arckifejezésére.......és láss csodát!!! A takaró alatta volt az ágyában!!!  Na de hogy hogy került oda????   Azt csak a koboldok tudják :-))

Szóval, ma már úszógumi sem. Irány a kuka. Viszont az ordítás hatásos volt, mert egész délelőtt olyan nagyon jók voltak....., mint a mesében :-)

Ezt a képet akkor csináltam, amikor hazaértünk suliból. Igazán kedves fogadtatás, ugye? Nem csoda, ha a fiúk  rohannak haza iskolából :-)

Ebéd :-) Jó távol egymástól :-)

Viráááááág!!! Ez az én ágyam!!

Visszaszámlálás

Nos, ezeket a napokat nem szeretem...:-(
Pántlika szombaton utazik Német családjához, ami nagy boldogság, hisz végre révbe ér a kicsi élete, és remélhetőleg nagyon boldog lesz.
De ez a 8 hét, amit velünk töltött.....sok szép emlék... Ahogy egymáshoz idomultunk, megismertük  a másik szokásait,  összeszoktunk....És igen, mondjuk ki bátran.....MEGSZERETTÜK egymást.
Megszerettük ezt a kicsi kutyát, és ő is beilleszkedett a családba. Valószínűleg azt hiszi, most már boldogan élhet velünk.... Arra gondolok ilyenkor, mekkora csalódás lesz neki, amikor beteszem abba a ketrecbe a nagy autóban, és hagyom, hogy elvigyék....:-( És ilyenkor mindig összeszorul a szívem, és potyognak a könnyeim...:-( És hiába a józan ész, hogy miért is csinálom ezt az egészet....
És hányszor de hányszor fogom még átélni ezt a pokoli érzést....És mennyivel könnyebb lenne nekem megtartani az egyik kutyust, és megkímélni magam ettől az egésztől...
És akkor megint ott vagyok, ahol a lényeg...Igen, nekem sokkal könnyebb lenne....És pont ezen a ponton kell megráznom magam és felül emelkedni önző érzéseimen, és elfelejteni, hogy NEKEM mi lenne a jó....Most nem az számít, hogy nekem mi lenne a jó....Az számít, hogy Pántlika  révbe ér.....családja lesz, az ő helyére pedig jöhet az újabb segítségre váró kutyus....És ennek így kell történnie, és újra és újra talpra kell állnom és mennem kell tovább....., mert segítenem kell....Senki nem kényszerít rá, csupán az a belső hang, amely egyfolytában ott duruzsol a fülemben....SEGÍTENED KELL!!

Tegnap elbúcsúztunk a Dunától.

Alig tudtam visszahúzni, bele akart menni a vízbe :-)

Délutánonként, amikor a fiúk hazajönnek a suliból, sétálunk egy nagyot hármasban :-)
A Pici téren szoktunk megpihenni, milyen jó, hogy ott vannak a padok :-)

Ha valakinek van fölösleges "lelki ereje", és azt elküldené nekem, szívesen veszem! :-)