2012. december 31., hétfő

Hanga

Kértétek- hát írok. Pedig nem is akarok ünneprontó lenni.Először is mutatok Hangáról egy édes képet.:-)


Nagyon sok aggódó, érdeklődő megkeresést kapok e-mail-ben, FB-on, telefonon vagy személyesen. Ez borzasztó sokat jelent nekem. Köszönöm mindenkinek!

Nehéz hetek vannak mögöttünk, de sajnos még nehezebbek előttünk.

Nos, mi is történt, amitóta nem írtam....

Hetekig úgy tűnt, Hanga sebe szépen gyógyul. Naponta jártunk a rendelőbe, kapta a szurit (antibiotikum), ellenőrizték, minden nap fürdetjük még ma is, majd varratokat szedtek.
A seb egyre szebb....de az a lyuk nem gyógyult....és továbbra is szivárog belőle valami váladék...
Az orvosok korábbi lelkesedése egyre inkább átalakult rosszalló fejcsóválássá...

14-én tüzelni kezdett. Hurrá!

Közben kapott homeopátiát is, etetek vele immunerősítőt, gyömbért és zellert, kefírt.....

Másfél hete áttértünk a tablettás antibiotikumra, így már nem kellett naponta szúrni.....de egy hét után olyan hasmenést kapott, hogy ihaj......Két éjjel nem aludtam, mert óránként kellett kiengednem...

De ő egy hős, ezt már korábban is írtam. Fegyelmezetten és türelmesen viselte ezt is. Itattam, nehogy kiszáradjon, ha nem akart magától, akkor fecskendővel nyomtam a szájába :-) Diétás koszt természetesen, és hála égnek ma már túl vagyunk rajta. Na, akinek van némi jártassága kutya téren, el tudja képzelni a helyzetet : tüzelő, hasmenéses kutyus, akinek még a mellkasából is csordogál valami.   De semmi baj, ezt is átvészeltük :-)
A baj most következik :-( 27-én készítettek mellkas röntgent, és kiderült, a csont szinte semmit nem javult a 3 hetes antibiotikum kúra után :-( Összeomlottam :-(  Akkor most mi lesz? Hogyan tovább?

Nem tudom. Az orvosunk azt mondta, ma konzultációt tartanak....talán holnap lesz B terv.
Látva mérhetetlen kétségbeesésemet és esdeklő tekintetemet, azzal vigasztalt, vannak lehetőségek.
Kell, hogy legyenek!!!
Egyelőre többet nem tudok írni, ennyi az infóm. Olyan esettel állunk szemben, ami nem hétköznapi. Megpróbálok továbbra is nagyon optimistán állni a helyzethez. Rendbe kell jönnie ennek a kutyusnak, mert csodálatos kis lény!

És akkor most pár szó a vidám hétköznapokról és ünnepekről :-)

Hanga közérzete nagyszerű. Még ez a ronda hasmenés sem vette le a lábáról, hála égnek. Vidám, boldog, úgy csovizik, hogy majd el repül :-)

Szépen eszik, mondták is a rendelőben, hogy hogy megemberesedett, amikor 3 napig nem látták :-)


"Kunyi-hadjárat" az asztalnál. Próba- cseresznye :-)



Én már alszom  - mondta :-))    Én még nem....



Itt valami készül :-))



Zeusz is gyanakodva figyelt :-))


Ez a kutya fogkefe az én "kari ajim", és nem adom senkinek :-))



Hűűűű, ezt is megértük :-)  Sötét és életlen, de igaz :-)  Hanga és Zeusz egy takarón!!!


Indulunk sétálni. Na, vajon hová??? Aki olvas minket, tudhatja,hogy a Pici térre......ahol az Angyalok laknak :-))






Játszunk???  :-))




Nanáááááá, hogy játszunk! :-)

Ugye, nem is úgy néz ki, mint aki beteg??  Tele van élettel, vidámsággal, szeretettel....és reménnyel.

Ma szilveszter van. Órák óta durrognak a petárdák. A hős Zeuszt nemrég az emeleti WC-ből kellett kirángatni :-(  Azt ne kérdezzétek, hogy hogy jutott be!?

Boldog új Évet kívánok mindnyájatoknak! Leginkább egészséget! Mert mint már annyiszor, most is szembesülök azzal, ha egészség van, minden van.....De ha nincs, mit sem ér a többi.....:-(

Köszönöm, hogy velünk vagytok!

3 megjegyzés:

  1. Küldök nektek sok-sok pozitív energiát :)

    VálaszTörlés
  2. Igen, a vizslák már csak ilyenek, megismételhetetlen jellemek, egyéniségek, HŐSÖK. Az enyém is az volt:-(( a végsőkig.
    Nagyon-nagyon-nagyon szorítok Hangáért! Sok simogatást küldök mindkét kutyusnak. Kati

    VálaszTörlés